Ma délután láttam egy csodálatos, de persze rém szomorú filmet Ayrton Sennáról. Bevallom, sírtam, de mivel az általa dedikált kép itt van az íróasztalom felett, azt hiszem, megértitek.

Az az interjú, amit a Gundelban készítettem vele 1993-ban. Azóta felkerült a facebookra. De nem ez a lényeg. Hadd mondjak egy példát. Jöttem vissza Londonba a repülőtérről és a vonaton vettem egy szendvicset egy hölgytől, Rants volt a neve - Regina. Mondom, hova valósi, mondja, brazil, mire én oh, Senna. A válasz a hölgytől: amióta nincs Senna nem nézem.

Sokan vannak így, és ha valaki megnézi a filmet, meg fogja érteni. Hallom, hogy Magyarországon nem mutatták még be, hogy miért, azt nem tudom. Ha 80 ezer néző kiment a ringre Miheliszhez, akkor egész biztos, hogy döntő többségük elmenne a moziba megnézni ezt a csodás filmet.

Különben nagyon meg voltam lepve az első bahreini döntésen, de szerencsére nem mennek oda a srácok. Október 30-ig lett volna ideje az ellenzéknek megszervezni egy óriási tüntetést. Én soha nem politizálok, de azt hiszem, tankok mögött versenyezni egy meglehetősen siralmas dolog. Nagy szerencse, hogy lemondták végül.