
Amikor meghallottam, mi történt Robert Kubicával, lefagyott a szoftverem. Nem akartam elhinni, hogy a mezőny legszimpatikusabb, legemberibb versenyzője így pórul járhat, és hónapokra, vagy talán örökre kiesik a száguldó cirkusz körforgásából. Amikor felvetődött, hogy amputálhatják a karját, Nannini jutott eszembe. Több a párhuzam, mint gondolnánk… Alessandro Nannini versenyzői pályafutása, súlyos karsérüléssel járó balesete meglepően sok vonatkozásban hasonlít Robert Kubicáéhoz. Mindketten egy erős közepesnek nevezhető, de felfelé törekvő csapatnál versenyeztek - az olasz a Benettonnál, a lengyel a Renault-nál -, amikor súlyos baleset következtében veszélybe került a pályafutásuk. (Nannini el is vesztette a karját, de édesapja megtalálta és lefagyasztotta, majd nagy bravúrral visszavarrták az orvosok).
Mindkét ifjú titán növekvő népszerűségnek örvendett a balesete idején, főleg a fiatal F1-rajongók körében. Mindketten egy futamgyőzelemmel rendelkeztek a balesetük pillanatában: a sienai születésű pilóta az 1989-es Japán GP-t nyerte meg Szuzukában; a krakkói származású pilóta a 2008-as Kanadai GP-n diadalmaskodott Montrealban. Nannini neve mellett a statisztikákban 78 GP-részvétel áll, de két futamról (az 1988-as Belga és az 1989-es Kanadai GP-ről) diszkvalifikálták, ezért valójában csak 76 nagydíjon indult. Pontosan annyin, mint ez idáig Robert Kubica. Nannini jobb karja egy helikopterbaleset során sérült meg, a jármű lezuhant és a földön forgó rotor levágta a fiatalember jobb alsó karját. Kubicának is a jobb karja sérült meg leginkább a vasárnapi ralibalesetben.
Nannini karját az orvosok megfeszített munkával visszavarrták, és bár nem nyerte vissza teljesen az eredeti állapotát, utána még évekig versenyzett a Német Túraautó Bajnokságban (DTM), majd az ITC-ben is. Reméljük, hogy ebben Kubica nem fog párhuzamot mutatni; még az idén visszatérhet a Renault F1-es csapatához!