
Szöveg: SzNZsolty Elnézést kérek, hogy bele kell kontárkodnom Norbi blogjába, de megkért, tolmácsoljam szavait a szurkolónak, miután az internet szakadozik, és az írásra fordítható idő szűkös. Norbi közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor keresett meg, hogy a bokszban a számítógépe előtt ülve mondja el röviden, milyen gondolatok is járnak a fejében a csütörtöki teszt után.
„Megnéztem sok-sok belsőkamerás felvételt a tavalyi időmérőről, de erre nem számítottam. A pálya egyes részei hasonlítanak a szimulátorban látottakra, de a középső szektor nagy része teljesen más. Ráadásul ebben a szektorban egymagában másfél perc hosszan hajtunk, tehát annyi ideig, mint másutt a pálya teljes hosszán.
Egymást követi a számtalan S-kanyar, amik iszonyatosan szűkek, és egyben gyorsak is. Nagyon bátornak kell lenni ahhoz, hogy itt valaki igazán gyors legyen. Egyelőre nekem ezen még dolgoznom kell. :)”
Norbi a teszten a kilencedik legjobb idővel zárt, nem nagy meglepetésre a második szektorban veszítette a legtöbb időt, és talán az sem meglepetés, hogy az utolsóban pedig a leggyorsabb volt.
„A kilencedik helyen zártam. Az első szektorban a harmadik, a középsőben a tizedik leggyorsabb vagyok, az utolsóban pedig az enyém a legjobb szektoridő. A középsőben két másodpercet veszítettem, de szerencsére óvatoskodtam, tehát maradt benne sok tartalék, így még nincs lefutva az a meccs.
Összegezve: a legnagyobb hátrány jelenleg a pályaismeret hiánya.
Ami a várost illeti, a környezet gyönyörű, a város nagyon szép, modern. Kaszinó-kaszinó hátán. Ha a technika engedi, holnap küldök fotókat!” – zárta mondandóját Norbi, aki legjobb újoncként zárta a napot. Kapcsolódó anyag: A Zengő Dension Team hivatalos beszámolója