MICHELISZ NORBERT BLOG

2011. május 30. 12:25

Michelisz Norbert: Olyan versenyző vagyok, akit ösztönöz a szurkolói jelenlét!

Michelisz Norbert

Amit versenyzői szempontból elmondhatok a hungaroringi futam előtt, az az, hogy úgy érzem, hogy nagyon jó irányban haladunk az új autónkkal, és én is jó irányban haladok, ami az autó vezetéstechnikáját illeti. Érzem azt, hogy az autó beállítását és vezetését illetően is van még lehetőség a javításra, úgyhogy abszolút úgy érzem, hogy a BMW-vel idén versenyképesek lehetünk.

Ami a hungaroringi hétvégét illeti, itt már egy kicsit óvatosabban fogalmaznék, mert úgy érzem, hogy az autóm szempontjából ez inkább egy zolderi, mintsem egy monzai történtet. Valahol egyforma teljesítményt várok a BMW-ktől és a SEAT-októl, a Chevrolet-ket viszont nagyon nehéz lesz megverni. Már kiderült, hogy ők pályától és sajnos súlytól függetlenül erősek. A további helyek sorsa azonban már nagyban függ a pálya karakterisztikájától. A Hungaroring sajnos nem feltétlenül tartozik a BMW pályái közé.

Mindazonáltal nagyon várom már a hétvégét, mert olyan típusú versenyző vagyok, aki szeret a közönségéért hajtani. Nagyon sok visszajelzést kaptam már most a hétvégét illetően, és nagyon nagyon sok ismerős és barát jelezte, hogy ott lesz a lelátókon és szurkol majd nekem. Ez nagy segítség a számomra, mert olyan lelki lökést jelent, ami még jobb teljesítményre ösztönöz majd. Találkozzunk a hétvégén! Szurkolói találkozók a hétvégén: 2011. június 2-án, csütörtökön 15:00 - 17:00, Budapest, Szent István Bazilikánál 2011. június 4-én, szombaton 16:15 – 16:45, a Zengő Dension Team sátránál - Paddock területén 2011. június 5-én, vasárnap 10:30 – 11:00, WTCC VIP Club/Paddock területén előtt felállított asztaloknál fog autogrammot osztani

TOVÁBBI BLOGBEJEGYZÉSEK

2012. május 10. 07:39

SzNZsolty blog: Egy kis ajándék Norbiéknak, a szurkolók szeretete mellé

xpb images2012. május 07. 09:29

SzNZsolty blog: Ezúttal Michelisz menüjén szerepelt Menu

Michelisz Norbert - SzNZsolty2012. április 29. 12:05

SzNZsolty blog: Egy gondolat bánt engemet – eddig nem, csak most engedem ki a szellemet

2012. február 29. 12:46

SzNZsolty blog: Szujó Zoltán: Féltem, hogy kiégtem, de most érzem, hogy ismét pörgök – kezdődhet a szezon!

Frankl András2012. január 21. 15:21

Frankl András blog: A Magyar Televízió nemcsak átvette a Forma–1-et, de nagyon komolyan is veszi!

2012. január 13. 07:34

SzNZsolty blog: Az MTV F1-es SZUPERCSAPATA – Nem bízták a véletlenre!

2007 Német Nagydíj szombat Hamilton - 2007 Német Nagydíj szombat Hamilton2012. január 08. 09:04

SzNZsolty blog: Hamilton halálát kívánják

2011. december 30. 13:54

SzNZsolty blog: Kiborult a bili – hivatalosan is elmeszelték az F1 2011-et

2011. december 24. 08:48

SzNZsolty blog: Kellemes karácsonyi ünnepeket és BÚÉK mindenkinek :)

Német Nagydíj - Vasárnap - Német Nagydíj - Vasárnap2011. november 30. 04:15

SzNZsolty blog: A Jégember feltüzelte a szurkolókat

Vissza