Nos igen, Schumacher és valljuk be a sokáig az élen harcoló bármelyik figura éveket kapna olyanért, amiért egy „underdog” felfüggesztettet sem.

Menjünk egy kicsit vissza az időben gyorsan. Bizonyára sokan emlékeznek még a 2000-es Brazil GP startjára. Nem? Lássuk:

Mezei Dániel, az akkori kommentátor szerint Häkkinen "Bekkelte Schumachert, ingázott egy kicsit". A finn vagy ötször vált irányt, ám elmarad az elmarasztalás, helyette árad a magasztalás. Érdekes és egyben tanulságos momentuma volt ez annak idején a schumacheri dolgoknak. Amit szabad Jupiternek…

Nem is egészen arról van szó, hogy szabad.

Dicséretes ötös, csodálatos védekezés a Jupiter részéről – a szabályok durva áthágása az ökröt illetően.

Nem történt ez másképp most sem, sőt! A Bin Laden-féle közellenségi magasságokba emelkedő Schumacher „vonzereje” eltereli a figyelmet a még oly arrogáns és minden hájjal megkent Fernando Alonsóról is, aki szinte egy időben Schumacherrel küldte legelni a címre leginkább esélyest, Sebastian Vettelt.

Michael Schumacher és Fernando Alonso egyazon versenyen szélesíttette ellenfelével az aszfaltot, ám míg a spanyol esetéről szó nem esik a médiában, a Mercedes versenyzője esetében kiderült, hogy bizony megbüntették volna, ha a negyedik fél, vagyis a segéderő, aki ezúttal Derek Daly, korábbi mérsékelten sikertelen F1-es autóversenyző volt, teszi a dolgát.

Daly úr azonban teljesen mással volt elfoglalva az adott pillanatban, s csak a nyugodt otthonában lett figyelmes a Schumacher-Hamilton esetre:

„Most, hogy újra megnéztem a videót, úgy gondolom, hogy Schumachernek áthajtásos büntetést kellett volna adni. Többször is figyelmeztették. Nem akarjuk, hogy az új generációnak ez legyen az irányadó példa.”

Más szóval, Daly úr úgy véli, hogy Schumacher úr messze nem viselkedett úrként a pályán. Ilyenkor felsejlenek Mezei Dániel dicsérő szavai Häkkinen ötszörös irányváltoztatását illetően. Mert Daly úr egy szóval nem említi (talán nem is kérdezték? Meglehet.) az Alonso-Vettel esetet, pedig az nagyobb mutatvány volt. A külső íven csak olyan földdarabok találhatóak az aszfaltot elhagyván, melyek nem F1-es autó alá vannak kitalálva, így a rajta való kanyarodás is kevesebb sikerrel kecsegtet. Valószínűbb, hogy az ember elcsúszik vagy elpattog a szemközti falig.

Noha Schumacher esetében sem volt veszélytelen a dolog. Gondoljunk csak bele, ha a két kerék összeér…

Maradjunk annyiban, hogy az Alonso-eset szemernyivel nem volt veszélytelenebb, mint a Schumacheré. De csak Schumacherről „kell” írnunk azóta minden nap egy-egy cikket, amit már az olvasó is un, de ha nem írjuk, akkor mi miért nem írtuk, ha megírjuk, akkor minek foglalkozunk még mindig ezzel… Tipikus és unalmas, de ilyen a versenyzés… na..., szóval az újságírás. Az előbbit (ilyen a versenyzés) Hamilton mondta, miután kiszállt az autójából. Visszafogottan így emlékezett arra a könyörtelen harcra, amit a hétszeres világbajnokkal vívott.

És itt van egy fontos momentum ismét. Míg Alonso a tömeg szemében egy hős, mert testével védte a mumustól az első helyet, vagyis az unalom uralom ellen vívott kétségbeesett csatát, míg Schumacher épp az unaloműző Hamiltont fogta vissza. Ha Hamiltonnak szabad az út, akkor Vettelnek potenciális ellenfele lett volna a futamon, de Schumacher feltartotta, így elvette a „nagyok” játékát.

A kettős mérce ennek alapján még erősebb.

A már egyszer a versenyzők által a Forma-1-ből gyakorlatilag kiutált Schumacher visszafogta azt az embert, aki talán még belerondíthatott volna a Red Bull-Sebastian Vettel tökéletességbe. Szentségtörés, ennél fogva büntetésre, elmarasztalásra, a közellenségi rendfokozat újra a mellére tűzésére előterjesztve.

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a Body Building versenyeket néztem a tv-ben, vagy épp helyszínen, azt hittem, hogy az a bíráskodás az igazi szubjektív, pofára menő sorolás fellegvára. Az F1 Schumacher segedelmével kezd felzárkózni.

Nagy kérdés, hogy ez jót tesz-e a sportnak. Az én véleményem az, hogy Schumacher abszolút a határon táncolt. Néha én is azt gondoltam, hogy hú, ez kemény volt, de a lényeg: egyértelműsítette, hogy ha nem elég gyorsan érkezik valaki ahhoz, hogy csak úgy beszúrjon, akkor nem fogja megkönnyíteni a dolgát. Jenson Button túl gyorsan érkezett ahhoz, hogy megálljt parancsoljon neki, tehát gondolkodva védekezett, s a hamiltoni esettől eltekintve végig csak megfelelően kemény volt.

Daly szavaira visszatérve: igen, olyasmi keménység volt ez, amivel Schumachert is szívatták az akkori nagyok. Schumacher még a régi alom egy kölke, aki amint beszállt, rögtön a mélyvízben találta magát. Azonnal a legnagyobbak rendreutasítását volt kénytelen elszenvedni, nem úgy mint az F1-nagy síróemberei, Rubens Barrichello, vagy épp Nick Heidfeld, akik szép lassan értek révbe, noha igazán komolyan soha egyiket sem vették sehol.

Ez olyan, mint amikor lemész az edzőterembe fiatal kezdőként és a nagyok egyből látják, hogy mi a helyzet. Ha veszélyes vagy rájuk, akkor kapsz pár pofont, de jobban megerősödsz és felveszed velük a harcot, szép lassan igazi ellenfelükké válsz. Ha az elején figyelembe sem vesznek, akkor az életben meg nem edződsz normálisan. Csak mész, olykor beverekeded magad a legjobbakhoz, ott kapsz két nagy pofont és otthon elpanaszolod, hogy a csúnya fiúk így meg úgy. Az igazi nagyok folyton pofozzák egymást, nincs idő sírni, rögtön a visszavágásra gondolsz: „Ilyen a versenyzés” – mondta az igazán nagy Hamilton, aki persze a futam során volt sírós kölök is, de hé haver, a siker kulcsa nem mindig a keménykedés. Nem kell bevenni, hogy ezek a srácok nem pont ugyanazt tennék az ellenfelükkel, mint amiért ők beszólnak rádión. Naná, hogy Hamilton ugyanezt tette volna Schumacherrel, de a feldobás is egy lehetőség az előzésre, (gondoljunk csak a focira, ott folyton ez megy a meccs alatt) és Hamiltonnak nem Schumacherrel, hanem Vettellel kellett volna megvívnia. Így vagy úgy, el akart menni mellette, hogy megvívja a saját csatáját.

Az igazi nagyok így csinálják. Mószerolnak, pattognak, ordítanak, eljátsszák a nagy halált, de leginkább csak az akció hevében. Amint kiszállnak, már nagyrészt az új feladatra koncentrálnak. Koncentrálnának, ha hagynák őket, de előbb párszor kifaggatják őket. Hamiltontól szép volt, hogy próbálta leplezni csalódottságát, és profin nyilatkozott. Képzeljük csak el az egészet Barrichello esetében. Előttem van egy kép, amit ha tudnék rajzolni, meg is rajzolnám.

A szingapúri rajtnál sorakoznak a versenyzők, már csak három lámpa ég. Mindenki koncentrál a rajtra. Barrichello a kocsija mellett, háttal, csípőre tett kézzel áll és a feje mellett repkednek a könnycseppek és nyilatkozik az újságíróknak: „Nagyon kemény pillanat volt. Lepergett előttem az életem. Arra gondoltam, te jó ég, a családom otthon vár, de vajon hazaérek-e, ha Schumacher előttem cikázik. Senkinek sem kívánom azt az érzést.”

Visszatérve tehát Daly szavaira. Én mégis szeretném, ha az új nemzedék sokat tanulna Schumachertől. Van itt pár ember, aki tőle is tanult: Alonso, Hamilton és bizony Vettel is. Micsoda beszúrás volt az Alonso ellen? Még hogy nem mer előzni? Áh, csodaszép volt. Olyasmi, amit Schumacher is megtett párszor. Például David Coulthard ellen 1998-ban a harmadik futamon, amikor a skót kitessékelte őt a fűre. Vagy emlékezetes a Giancarlo Fisichella elleni támadása a kínai futamon.

Nehogy már ne legyen szép momentum. Vagy már csak a domestosi DRS-KERS combó lehet a cél?

Nyilván mondhatnánk, hogy jaj, csak az új nemzedék meg ne lássa, ahogy Schumachert letolták a fenti esetekben, mert akkor mit tanulnak Fisichellától meg Coulthardtól, de nem mondjuk, csak Hamilton szavaival élünk: Ilyen a versenyzés!