2012. február 22. 19:41

Brawn szerint a FOTA szakadása veszélybe sodorhatja az F1-et

Ross Brawn - BGP Klub 2

A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn úgy gondolja, a csapatok bánni fogják még az F1-es istállókat tömörítő érdekvédelmi szövetség, a FOTA szakadását, és a kilépő alakulatokat, a Ferrarit, a Red Bullt, a Saubert és a Toro Rossót egyenesen szűklátókörűnek nevezte.

Az előző évben ezek az istállók döntöttek úgy, hogy elhagyják a jelenleg Martin Whitmars elnök által vezetett szervezetet, mivel nem sikerült a 2009-ben aláírt költségcsökkentési megállapodás, (RRA) kapcsán, mindenki számára elfogadható konszenzusra jutni. A Ferrari közleményében úgy fogalmazott, hogy a FOTA saját útját járja, amivel egyértelműen arra tettek utalás Maranellóban, hogy tovább nem tudnak azonosulni az egykor a legendás alakulat által is teljes vállszélességgel támogatott szervezet céljaival. A FOTA taglétszáma így hétre csökkent, míg öt alakulat a szövetségen kívül van.

Ross Brawn azonban meg van győződve arról, hogy a FOTA bár az RRA kapcsán jött létre, ám tevékenysége és lehetőségei jóval túlmutatnak a költségcsökkentési megállapodáson, hiszen az idei év - a pályán kívül - az új Concorde egyezményről is szól. Ennek egyik fontos része a Formula-1 bevételeinek elosztása, melyből az alakulatok szeretnének a jelenleginél nagyobb arányban részesülni. Brawn határozottan csalódott, hogy a tárgyalások megkezdése előtt a csapatok jelenleg nem tömörülnek egységes frontba. "Nagyon elkötelezettek vagyunk a FOTA irányába, és sajnálatosnak tartjuk, hogy elveszítettünk néhány tagot, mert úgy hiszem ezt még mi is bánhatjuk. Azt hiszem, amikor a válság volt, és külső nyomás nehezedett a FOTA-ra, közösen próbáltunk védekezni. Most, hogy már nincs külső nyomás, a csapatok természetes érdekérvényesítő képessége is kissé szertefoszlott.”

Hogy a Mercedes csapatfőnöke a FOTA kapcsán milyen külső nyomásról beszélt, csak sejteni lehet, egy azonban bizonyos, Bernie Ecclestone-nak (aki a megalakulása óta ellenséges szemmel figyeli a a szövetség tevékenységét) jól jött a négy istálló kilépése. Egyes jól értesül források egyébként tudni vélik, hogy a Red Bull és a Ferrari már meg is állapodtak Ecclestone-nal az új Concorde egyezmény sarkalatos – elsősorban pénzügyi – pontjairól, de legalábbis előrehaladottak a tárgyalások.

Brawn így folytatta: "Azt hiszem nagyon szűklátókörűek voltunk, hogy nem ismertük fel mi a FOTA legfontosabb feladata a játékban. Szerintem ez egy szerencsétlen vonása a Formula-1-nek, hogy nehezen találjuk meg a közös hangot. Nagy híve vagyok a FOTA-nak, és csalódtam, nyilvánvalóan azok miatt a dolgok miatt, melyek az elmúlt hónapokban történtek. Úgy gondolom, a Formula-1 még bánni fogja ezt, mert egy határozott célokkal rendelkező FOTA találhatta volna meg a jó megoldást a Formula-1 gondjaira, nem pedig az önálló alakulatok.” Brawn azt is kiemelt jelentőségűnek tartja, hogy a csapatok a FOTA szakadása ellenére is kitartsanak az RRA megállapodás mellett.

"Az RRA nagyon fontos. Sikerült találunk néhány eszközt arra, hogy visszafogjuk a költségeket, általános és technikai előírásokat, és formai szabályokat, melyek csak egy részét képezik ennek a dolognak. Az RRA alapelgondolása nagyon fontos, de szükséges, hogy mindenki magára nézve kötelezőnek érezze, és együtt dolgozzunk azért, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást egy megfelelő RRA rendszerhez. Elkötelezettek vagyunk, kitartunk, és próbáljuk megfelelően alkalmazkodva biztosítani a Formula-1 életképes jövőjét. Úgy vélem, enélkül hatalmas a kockázat."

TOVÁBBI FORMA-1 HÍREK

orosz2012. május 17. 19:13

Jelentős késésben az Orosz Nagydíj

Kamui Kobajasi2012. május 17. 18:00

Kobajasi az ötödik helynél előrébb végezne Monacóban

McLaren (Hamilton)2012. május 17. 16:05

A McLarennek elege van a hibákból

2012. május 17. 14:37

A Red Bullhoz hasonlóan a McLaren is Abu Dhabiban tesztelne

Kimi Räikkönen2012. május 17. 13:51

Räikkönen szerint nem a gumikkal van probléma

Robert Doornbos - Robert Doornbos2012. május 17. 13:33

A korábbi szponzor milliókat követel Doornbostól

Mika Salo2012. május 17. 12:54

Monacóban érkezik az idei hatodik győztes

Bruno Senna, Frank Williams, Pastor Maldonado2012. május 17. 12:05

Williams a jövő bajnokát látja Maldonadóban

Romain Grosjean2012. május 17. 11:52

Grosjean: Mindig jó pontot szerezni, de az elvárásaink nagyobbak

Felipe Massa2012. május 17. 11:03

A Ferrari reagált a Massa menesztéséről szóló találgatásokra

Vissza