2012. február 21. 10:56

Haug: végső célunk, a létrát megmászva elérni az első helyre

Mercedes W03 3.

A Mercedes W03 mai bemutatója után megszólalt Norbert Haug sportigazgató is, aki pár napja arra figyelmeztette a rajongókat, hogy nem kell radikális innovációra számítani az 2012-es autóval kapcsolatban. Haug azonban bizakodó, és a csapatfőnökhöz, Ross Brawnhoz hasonlóan komoly előrelépésnek nevezte az új autót.

A Mercedes Haug szerint egy újabb lépést tett abba az irányba, hogy a Formula-1-es mezőny elejére érhessenek. A Sportigazgató is úgy véli, az első két év tapasztalataiból merítve építkezhetnek tovább, és a tanulságok levonása, és a helyes következtetések azok, melyek segíthetik a csapatot a mind jobb eredmények eléréséhez. „Folyamatosan építkezünk. Az elmúlt két évben kétszer is negyedikek voltunk, de a végső célunk, a létrát megmászva elérni az első helyre. Sok időbe, és erőfeszítésbe kerül még, de nagyon keményen dolgozunk, hogy ezt el tudjuk érni.” „Meg akarjuk mászni ezt a létrát. Megverni a Red Bullt, a Ferrarit és a McLarent nagyon nehéz, de végső soron ezt szeretnénk elérni. Még mindig fiatal csapat vagyunk, van még mit tanulnunk, de ez a tanulás folyamatos. Úgy érzem, jó irányba haladunk.” A W03 lépcsős, kacsacsőrszerű kialakítását Norbert Haug sem hagyta szó nélkül, és úgy vélte, ezt is meg kell majd szokni.

"Úgy hiszem, a tervezők jó munkát végeztek. Ezt a lépcsős orrot még szokni kell, de majd csak megszokjuk. Azután, hogy az autó versenyt nyer, már jól fog kinézni, és azt gondolom, az új Ezüst Nyíl egy kellemes és szép autó” – vélekedett Norbert Haug.

TOVÁBBI FORMA-1 HÍREK

orosz2012. május 17. 19:13

Jelentős késésben az Orosz Nagydíj

Kamui Kobajasi2012. május 17. 18:00

Kobajasi az ötödik helynél előrébb végezne Monacóban

McLaren (Hamilton)2012. május 17. 16:05

A McLarennek elege van a hibákból

2012. május 17. 14:37

A Red Bullhoz hasonlóan a McLaren is Abu Dhabiban tesztelne

Kimi Räikkönen2012. május 17. 13:51

Räikkönen szerint nem a gumikkal van probléma

Robert Doornbos - Robert Doornbos2012. május 17. 13:33

A korábbi szponzor milliókat követel Doornbostól

Mika Salo2012. május 17. 12:54

Monacóban érkezik az idei hatodik győztes

Bruno Senna, Frank Williams, Pastor Maldonado2012. május 17. 12:05

Williams a jövő bajnokát látja Maldonadóban

Romain Grosjean2012. május 17. 11:52

Grosjean: Mindig jó pontot szerezni, de az elvárásaink nagyobbak

Felipe Massa2012. május 17. 11:03

A Ferrari reagált a Massa menesztéséről szóló találgatásokra

Vissza