
A Formula–1 1996-os világbajnoka, Damon Hill elmondta, hogy ő támogatja az ötletet, hogy a száguldó cirkusz idén visszatérjen a szigetországi királyságba.
A futam tavalyi törlését követően idén az 51 éves Hill az FIA elnökének, Jean Todtnak a társaságában ellátogatott az országba, ami után elmondta, hogy támogatja a szahíri pályán való futam áprilisi megrendezését.
„Mindenki azt akarja, hogy a dolgok a jó irányba mozduljanak Bahreinben” – idézte a The Sun brit napilap Hill szavait. „A nagydíj hatalmas gazdasági jelentőséggel bír Bahrein számára. Ha nem lenne futam, az szinte gazdasági szankcióként hatna az országra.”
Azzal kapcsolatban, hogy megrendezzék-e a 2012-es Bahreini Nagydíjat, eltérnek a vélemények; vannak, akik a tiltakozók és a rendőrök közötti esetenkénti összecsapások miatt inkább ellenzik az esemény megtartását, mások viszont támogatják azt. Mindemellett a csapatok nagyrészt hallgatnak a témában, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban a múlt héten elmondta, hogy „tudomásom szerint, biztos, hogy megyünk”.
A Telegraph tudósítója, Tom Cary pedig a következőt fűzte hozzá: „Eldöntöttem, hogy ha lesz verseny, akkor el fogok menni Bahreinbe.”