2012. február 22. 09:32

Idén is a Red Bullt kell legyőzni

Ross Brawn

A barcelonai teszthét első napján, a gyakorlás megkezdése előtt hivatalosan is bemutatták a Mercedes idei autóját. A W03 a katalán pályán vasárnap már futott egy 300 kilométeres privát tesztet, majd tegnap a hétszeres világbajnok folytatta a munkát, és a nap végére a hatodik leggyorsabb köridőt jegyezte. Az első barcelonai tesztnap után csapatfőnök, Ross Brawn elégedett az elvégzett programmal, és úgy gondolja, a riválisoknak idén is a Red Bullt kell legyőzniük.

Ross Brawn szerint egyelőre még korai arról beszélni, hogy Michael Schumacher és Nico Rosberg idén mennyire tud majd közel kerülni az élmezőnyhöz, abban viszont egészen biztos, akárhogy is alakulnak az erőviszonyok, a Red Bull ott lesz az élen. "Azt hiszem nyilvánvaló, hogy a Red Bull nem fog egyik napról a másikra leromlani, és biztos vagyok abban, hogy ismét nagyon erős autójuk lesz. A McLaren szintén jó lesz, a Ferrari számára kihívást jelenthet ez az idő, de abban biztos vagyok, hogy közösen elérik majd ezt az autójukkal, mert egy nagyon erős, és tapasztalt csapat. Egészen őszintén azt gondolom, hasonló csapat lehetünk mi is. Meg kell törnünk eddigi formánkat, és felzárkózni.” "Nem vagyok biztos abban, hogy bárkit ki tudnánk szorítani, de úgy gondolom, a meccset a Red Bullal kell megvívni, akik az elmúlt pár évben megmutatták, hogy mennyire erősek.” Brawn elmondta, hogy az első nap után igen elégedett az autóval, bár már nem az első alkalom volt, hogy a pályán próbálták ki az új konstrukciót. Michael Schumacher kedden 51 kört tett meg, miközben 1:24.150 másodperces körével a hatodik legjobb időt autózta ki a W03-ból. "Azt hiszem, túl korai lenne még bármit is megítélni, de meglehetősen boldogok vagyunk azért, amit az első napon megtettünk, próbáltuk viszonyítási alapokat szerezni.”

A csapatfőnök a W03 kapcsán első benyomásairól is beszélt: "Úgy tűnik az autó érzékenyen viselkedik, semmi különös. Ez egybeesik azzal, amire számítottunk, és jelenleg ismerkedünk az autóval, és a pilóták tanulják használni. Volt egy kis hidraulikai problémánk, ami kissé elrontotta az edzést, és ez egy kicsit szégyen, de most próbáljuk megérteni ezeket a dolgokat. Természetesen a második napon már stabilak leszünk. Az első nap után tehát nincs okunk panaszra, figyelembe véve a számokat."

TOVÁBBI FORMA-1 HÍREK

orosz2012. május 17. 19:13

Jelentős késésben az Orosz Nagydíj

Kamui Kobajasi2012. május 17. 18:00

Kobajasi az ötödik helynél előrébb végezne Monacóban

McLaren (Hamilton)2012. május 17. 16:05

A McLarennek elege van a hibákból

2012. május 17. 14:37

A Red Bullhoz hasonlóan a McLaren is Abu Dhabiban tesztelne

Kimi Räikkönen2012. május 17. 13:51

Räikkönen szerint nem a gumikkal van probléma

Robert Doornbos - Robert Doornbos2012. május 17. 13:33

A korábbi szponzor milliókat követel Doornbostól

Mika Salo2012. május 17. 12:54

Monacóban érkezik az idei hatodik győztes

Bruno Senna, Frank Williams, Pastor Maldonado2012. május 17. 12:05

Williams a jövő bajnokát látja Maldonadóban

Romain Grosjean2012. május 17. 11:52

Grosjean: Mindig jó pontot szerezni, de az elvárásaink nagyobbak

Felipe Massa2012. május 17. 11:03

A Ferrari reagált a Massa menesztéséről szóló találgatásokra

Vissza