2016. december 29. 18:38

Kiérdemelték az ellenfelek tiszteletét

Pascal Wehrlein

A Manor csapatmenedzsere, Dave Ryan úgy véli, a mezőny legkisebb istállója 2016-ban kiérdemelte az ellenfelek tiszteletét, hiszen komoly formajavuláson ment keresztül az előző szezonhoz képest, melynek köszönhetően többször bejutott a Q2-be és egy pontot is gyűjtött.

A 2014-es évad után az utolsó pillanatban menekültek meg a csődtől, 2015-öt a mezőny messze leggyengébb autójával küszködték végig, majd szerződést kötöttek a Mercedesszel, igazoltak néhány tapasztalt szakembert és erőfeszítéseik szinte azonnal kifizetődtek: a számukra rosszemlékű Brazil Nagydíjig 2016-ban a 10. helyet foglalták el a gyártók bajnokságában.

Noha a Sauber végül kiénekelte a sajtot a szájukból (és a jobb pozícióért járó dollármilliókat is), a vezetőség elégedett az évaddal, ami egy világbajnoki pontot és több emlékezetes pillanatot is hozott számukra. „Legyünk őszinték, hatalmas javulásra volt szükségünk, de megcsináltuk” – nyilatkozta Ryan az Autosportnak a csapat 2016-os szezonját értékelve. „Folytatnunk kell a fejlődést, de a cél az volt, hogy kiérdemeljük a többiek tiszteletét, és ezt megtettük” – hangsúlyozta.

„Többször előfordult, hogy a tiszta teljesítményünk alapján megérdemeltük a Q2-es szereplést, és öt alkalommal ezt is kipipálhattuk – de nem elégszer. Teljesen egyértelmű, hogy ide tartozunk, és ha folytathatjuk az építkezést, akkor senkinek sem lesz oka azt feltételezni, hogy a fejlődésünk megtorpan” – magyarázta a tapasztalt sportvezető, aki évtizedeket húzott le a McLarennél.

Ryan kiemelte, Manor azért is dicséretet érdemel, amiért jól be tudta osztani a rendelkezésére álló költségvetést. „Sok leckét meg kell tanulnunk, és ez komoly kihívás. Ha megnézed, milyen felszerelésekkel rendelkeznek a többiek, azonnal rájössz, hogy a feladat igen nehéz. Frusztráló, hogy tudod, mit kell tenned, de két-három év, mire eljutsz a kívánt pontra. A költségvetés is komoly dolog, de tekintve, mennyi pénzt fektettük be, és mennyit kaptunk vissza, meggyőzőek voltunk. De tudjuk, hogy sok munka vár még ránk” – zárta gondolatát.

Pozitív nyilatkozata ellenére a szezon vége óta többször felmerült, a Manort rosszul érintette a 10. hely elvesztése, az azért járó pénzösszegekre ugyanis nagy szükségük lett volna. Most abban bíznak, egy új befektető segít neki túljutni ezen az időszakon. A hírek szerint egyébként nem hiába, hiszen többen is érdeklődnek a csapat iránt. A leggyakrabban a KFC Indonézia tulajdonosáról hallani, de legutóbb felmerült a McLarentől távozni kényszerülő Ron Dennis neve is.

TOVÁBBI FORMA-1 HÍREK

Esteban Ocon2016. december 30. 19:28

Ocon azt hitte, a Renault-val fog debütálni

Monza, pódium2016. december 30. 18:19

A Liberty „fesztivált” varázsolna a versenyhétvégékből

Carlos Sainz2016. december 30. 16:51

Sainz fejlődése lenyűgözte a Toro Rossót

A Mercedes öröme2016. december 30. 15:40

Mercedes: Máshol sírás lett a vége a szupersztárok harcának

Sebastian Vettel2016. december 30. 13:29

„Most komolyan! Nevetséges!” – ha egyszer Vettel dühbe gurul…

biztonsági autó2016. december 30. 12:26

Ilyen volt 2016 legkaotikusabb versenye a biztonsági autóból nézve

Max Verstappen, Red Bull2016. december 30. 11:40

Nem kell hátrányos megkülönböztetéstől tartania a Red Bullnak

Mercedes2016. december 30. 10:32

A Mercedes már meghozta a döntést idősebb Sainz szerint

kép2016. december 30. 09:15

Videó: Így értékelték egy szóval a 2016-os szezont a résztvevők

Esteban Ocon2016. december 29. 19:16

„Ha nincs az a teszt, talán eszükbe sem jutok”

Vissza