2012. február 20. 12:22

Nem lesznek drámai újítások a Mercedesen

Norbert Haug

A tegnapi nap nagy meglepetése volt az a hír, mely szerint a Mercedes valódi tesztet hajtott végre Barcelonában, már az új autóval. Ez tovább erősítette azt a szakmán belül is megfogalmazott gyanút, hogy a csapat nagy dobásra készül. A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug azonban kicsit lehűtötte a felfokozott érdeklődést azon kijelentésével, mely szerint nem várható túl nagy meglepetés az idei konstrukciónál.

A Mercedes hivatalosan majd kedden, a második kollektív teszthét kezdete előtt, Barcelonában mutatja be a W03-at, ám Norbert Haug most a várakozásokra reagálva arra figyelmeztet, senki se számítson drámai újításokra. Az eddigi kémfotókból egyelőre annyi derült ki, hogy a Mercedes is a lépcsős orrkialakítás mellett döntött. Mivel a német alakulat az első teszten még a tavalyi autó kissé átdolgozott változatával látott munkához, ezért sokan úgy vélték, ennek fő oka az lehet, hogy a csapat szerette volna minél tovább elrejteni a riválisok elől az idei innovációkat. A motorsport igazgató azonban hangsúlyozza, a prioritás csupán az volt, hogy az így nyert két héttel minél jobb csomagot dolgozhassanak ki. "Nem gondolom, hogy a szemlélődők számára nagy meglepetést okoz majd, amikor a bemutatón meglátják az új autót. De természetesen remélem, hogy ügyes és ötletes megoldásokat építettünk be az autóba. Ez egy jó alap arra, hogy innen folytassuk a munkát, de biztosan nem fogjuk felforgatni a világot, annak ellenére, hogy előreléphetünk (ezzel az autóval)."

Az új autó eddig már kétszer is pályára hajtott, először múlthét csütörtökön Silverstone-ban egy filmforgatás kapcsán, majd egy privát teszt keretében vasárnap Barcelonában tett meg 300 kilométert. Haug bízik abban, hogy a W03 fejlesztései - amiken a csapat már tavaly óta dolgozik - bizonyítani fogják hatékonyságukat, de azt azért még nem gondolja, hogy ez egy új korszak kezdete lenne. Az nem titok, hogy a Mercedes célja, hogy a top csapatok egyike legyen, de a szakember úgy véli, ez egy hosszú távú projekt. "Nem mondom azt, hogy ez egy új kezdet. Ez az autó eredménye annak, amit az előző két év során tanultunk. Háromszor végeztünk dobogós helyen az első évben, de tavaly nem a megfelelő irányba haladtunk. Volt néhány kiemelkedő pillanatunk, mint például a Kínai Nagydíj, ahol a pálya miatt valamelyest csökkent az első gumik szerepe, így egy kicsit jobb volt a teljesítményünk. De összességében nem volt elég jó évünk. Hogy rendszeresen versenyben legyünk a Red Bullal, a McLarennel és a Ferrarival, az komoly feladat. Még tanulnunk kell, és a helyes irányba kell fejlesztenünk a csapatot, de biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk rá.” Hogy Haugnak valóban igaza van, avagy ez az óvatos nyilatkozat a cirkuszban már megszokott „elterelő hadművelet” része, az a holnapi nap folyamán kiderül.

TOVÁBBI FORMA-1 HÍREK

orosz2012. május 17. 19:13

Jelentős késésben az Orosz Nagydíj

Kamui Kobajasi2012. május 17. 18:00

Kobajasi az ötödik helynél előrébb végezne Monacóban

McLaren (Hamilton)2012. május 17. 16:05

A McLarennek elege van a hibákból

2012. május 17. 14:37

A Red Bullhoz hasonlóan a McLaren is Abu Dhabiban tesztelne

Kimi Räikkönen2012. május 17. 13:51

Räikkönen szerint nem a gumikkal van probléma

Robert Doornbos - Robert Doornbos2012. május 17. 13:33

A korábbi szponzor milliókat követel Doornbostól

Mika Salo2012. május 17. 12:54

Monacóban érkezik az idei hatodik győztes

Bruno Senna, Frank Williams, Pastor Maldonado2012. május 17. 12:05

Williams a jövő bajnokát látja Maldonadóban

Romain Grosjean2012. május 17. 11:52

Grosjean: Mindig jó pontot szerezni, de az elvárásaink nagyobbak

Felipe Massa2012. május 17. 11:03

A Ferrari reagált a Massa menesztéséről szóló találgatásokra

Vissza