2016. december 29. 13:20

„Szokatlan, hogy ilyenkor még ennyi üres ülés van”

Felipe Nasr

Mindenki a Mercedesre vár. A bajnokcsapat mellett még két istállónál van üres hely 2017-re – Felipe Nasr nem veheti biztosra, hogy nekivághat harmadik szezonjának.

A Mercedes még karácsony előtt jelezte, hogy január előtt semmiképp sem tesz bejelentést Nico Rosberg utódjáról. A hírek alapján a legvalószínűbb forgatókönyvnek az ígérkezik, hogy Felipe Massa a Williams kérésére mégis felsorakozik a 2017-es rajtrácsra, Valtteri Bottas pedig Lewis Hamilton csapattársa lesz.

A brazil esetleges visszatérése nem feltétlenül jó ómen honfitársa, Felipe Nasr számára. Bernie Ecclestone korábban maga is közbenjárt az érdekében, mert mindenképpen szeretné, ha továbbra is lenne egy versenyző az F1-ben a dél-amerikai országból, ám ha Massa a Williamsnél marad, ez a problémája automatikusan megoldódna, Brazília „sorsa” pedig nem Nasr jövőjétől függne. „Elég rossz lenne a sportág számára, ha nem lenne brazil versenyző. De nem hiszem, hogy bekövetkezik. Ettől persze még fennáll a veszélye. A célom, hogy jövőre is ott legyek a rajtrácson, és mindent megteszek azért, hogy elérjem ezt” – nyilatkozta Nasr a Globónak.

Nasr lehetőségei ráadásul szűkösek: a Saubernél egy, a Manornál két ülés vár még gazdára, ám azokért szoros küzdelem folyik. A Mercedes már Interlagosban tárgyalt Monisha Kaltenbornnal Pascal Wehrlein esetleges sauberes váltásáról, a Manornál pedig Esteban Gutiérrez és Rio Haryanto is esélyesnek számít. Ha mégsem Wehrleint választanák, egyesek szerint akár még a Ferrari protezsáltja, Antonio Giovinazzi bemutatkozását is előrébb hozhatják.

A hinwiliek idei pontjait szerző Nasr még reménykedik. „Elég szokatlan, hogy a Forma–1-ben ezen időszakban még ilyen sok üres hely van. Most a legfontosabb, hogy folytassuk a tárgyalásokat, és találjunk valahol egy helyet 2017-re” – nyilatkozta.

TOVÁBBI FORMA-1 HÍREK

Esteban Ocon2016. december 30. 19:28

Ocon azt hitte, a Renault-val fog debütálni

Monza, pódium2016. december 30. 18:19

A Liberty „fesztivált” varázsolna a versenyhétvégékből

Carlos Sainz2016. december 30. 16:51

Sainz fejlődése lenyűgözte a Toro Rossót

A Mercedes öröme2016. december 30. 15:40

Mercedes: Máshol sírás lett a vége a szupersztárok harcának

Sebastian Vettel2016. december 30. 13:29

„Most komolyan! Nevetséges!” – ha egyszer Vettel dühbe gurul…

biztonsági autó2016. december 30. 12:26

Ilyen volt 2016 legkaotikusabb versenye a biztonsági autóból nézve

Max Verstappen, Red Bull2016. december 30. 11:40

Nem kell hátrányos megkülönböztetéstől tartania a Red Bullnak

Mercedes2016. december 30. 10:32

A Mercedes már meghozta a döntést idősebb Sainz szerint

kép2016. december 30. 09:15

Videó: Így értékelték egy szóval a 2016-os szezont a résztvevők

Esteban Ocon2016. december 29. 19:16

„Ha nincs az a teszt, talán eszükbe sem jutok”

Vissza