2012. február 22. 08:15

Vettel jelenleg a McLarent tartja a legnagyobb ellenfélnek

Red Bull Vettel Barcelona

Barcelonában a héten elkezdődött a szezon előtti kollektív tesztek második fordulója, ahol az első napon Sebastian Vettel futotta meg a legjobb köridőt. A regnáló bajnokot a nap végén nem csak saját teljesítménye foglalkoztatta, hanem a McLaren és Lewis Hamilton által mutatott program, melynek alapján a német most úgy gondolja, a wokingi alakulat lehet idén is a legfőbb rivális.

Természetesen azt Sebastian Vettel is egyértelművé tette, hogy még korai lenne bármilyen erősorrendet felállítani, de az eddig látottak alapján úgy érzi, az MP4-27 már korán megmutatta, hogy kézben tudja tartani az eredményeket. "Úgy vélem, a McLaren nagyon erősnek tűnt ma” – nyilatkozta Vettel az első tesztnap végén, melyen 1:23.265 másodperccel ő futotta meg a leggyorsabb köridőt, ám Lewis Hamilton is mindössze három tizeddel volt lassabb nála. "Korai lenne megpihenni.” "Még nem láttam minden köridőt, csak néhány pillantást vetettem Lewis mai hosszú etapjaira, de azok meglehetősen érdekesnek tűnnek. Ebben az időszakban még biztosan nem beszélhetünk a világbajnokságról. Nem hinném, hogy itt bárki is rosszabbul próbálná tenni a dolgát, mint tavaly, szóval mi is ezt tesszük, úgy ahogy az előző évben, de innen még hosszú az út.”

Vetteltől azt is megkérdezték, hogy az idei autója megfelelő kihívó lehet-e a harmadik világbajnoki cím megszerzéséhez. "Hogy őszinte legyek nem sokat láttam a többi autóból a pályán. Természetesen magamat meg tudom ítélni, és ez az érzés (az autóban ülve) rendbe van, de azt nem tudom, hogy ez elég jó, avagy sem. Úgy hiszem a McLaren meglehetősen versenyképes. Úgy vélem, nem egy köröket futottak, hanem hosszú etapokat mentek, és annak alapján igen versenyképesnek tűnnek, ezért azt hiszem, keményen fognak harcolni már a szezon kezdetétől.” "Jerezben láthattuk, hogy a Lotus nagy meglepetés volt, kérdés, hogy vajon ezt tudják-e tartani, vagy sem. Nem tudom. Ma nem mentek sokat.” "A Ferrari egy nagy titok jelenleg, senki sem tudja, hogy valójában jók, vagy rosszak – én sem tudom, ahogy mások sem, szóval majd meglátjuk.”

TOVÁBBI FORMA-1 HÍREK

orosz2012. május 17. 19:13

Jelentős késésben az Orosz Nagydíj

Kamui Kobajasi2012. május 17. 18:00

Kobajasi az ötödik helynél előrébb végezne Monacóban

McLaren (Hamilton)2012. május 17. 16:05

A McLarennek elege van a hibákból

2012. május 17. 14:37

A Red Bullhoz hasonlóan a McLaren is Abu Dhabiban tesztelne

Kimi Räikkönen2012. május 17. 13:51

Räikkönen szerint nem a gumikkal van probléma

Robert Doornbos - Robert Doornbos2012. május 17. 13:33

A korábbi szponzor milliókat követel Doornbostól

Mika Salo2012. május 17. 12:54

Monacóban érkezik az idei hatodik győztes

Bruno Senna, Frank Williams, Pastor Maldonado2012. május 17. 12:05

Williams a jövő bajnokát látja Maldonadóban

Romain Grosjean2012. május 17. 11:52

Grosjean: Mindig jó pontot szerezni, de az elvárásaink nagyobbak

Felipe Massa2012. május 17. 11:03

A Ferrari reagált a Massa menesztéséről szóló találgatásokra

Vissza