
Szombaton hivatalosan is bejelentették, hogy az idősebbik Espargaro 2012-ben már Jorge „Aspar” Martinez alakulatában fog versenyezni, ám a várakozásokkal ellentétben nem a királykategóriában, hanem a Moto2-ben száll harcba a csapat hírnevének öregbítéséért. Aleix döntése egyébként több szakembert és rajongót is meglepett, hiszen 2011-ben Martinez „nemezisének” azaz Sito Ponsnak az istállójában motorozott, és meglehetősen jó kapcsolatot alakított ki az istállóvezetővel, aki 2012-ben már a világbajnoki cím elhódítását célozta meg a remek idényt produkáló Espargaróval. A még mindig csak huszonkét esztendős, ám elképesztően tapasztalt motoros (aki megjárta a százhuszonötös, a kettőszázötvenes, a Moto2-es és a királykategóriát is) azonban visszavágyott a legnagyobbak közé, így tárgyalásba kezdett a Hector Barberától elbúcsúzó Martinezzel, aki végül rábeszélte főszereplőnket a maradásra, kinek célja továbbra is a bajnoki cím elhódítása lesz, igaz már nem a kékek, hanem a vörösök szurkolóinak legnagyobb örömére. Espargaro egyébként a BQR-hez igazoló Julian Simon helyét veheti át, míg az istállónál kudarcot valló Jordi Torrest (legjobbja egy tizenhetedik helyezés volt a győzelem megszerzésére is alkalmas Aspar motorral) a százhuszonötösök bajnoka, Nicolas Terol váltja. Jorge „Aspar” Martinez egyébként már most izgatottan várhatja a 2012-es esztendőt, hiszen papíron az egyik legerősebb alakulattal vághat neki a Moto2-es világbajnokságnak, ahol elsősorban Julian Simon sérüléseinek, valamint az újoncok alkalmatlanságának köszönhetően eddig még egyetlen egyszer sem harcolhatott az aranyserleg elhódításáért. Ezzel a kettőssel azonban minden valószínűség szerint a vörösök is beszállhatnak a bajnoki címért folyó küzdelemben, igaz Terol 2012-ben mutatkozik majd be a hatszázasok mezőnyének, és ebbe a folyamatba eddig több korábban sikeres motorosnak is beletört a bicskája, gondoljunk csak a szintén Asparos Mike di Meglióra, aki 2008-ban még világbajnoki címet ünnepelt, 2010-ben pedig a pontszerző helyek megszerzéséért harcolt. Vele szemben Aleix már egy esztendőt lehúzott a Moto2-esek között, ahol több remek eredményt elérését követően tizenkettedikként zárt, így egy Asparos élmenővel mindenképpen számolnunk kell, ám az ellenfelek is mindent megtesznek majd a győzelmek megszerzéséért. Közülük az idei ezüstérmes, Marc Marquez, és a szériába visszatérő Toni Elias (azaz a 2010-es győztes) számít a legerősebb kihívónak, ám a Forward Racinghez igazoló Alex de Angelisről, a még csapat nélkül álló Andrea Iannonéről, valamint a MotoGP felé kacsintgató, viszont hivatalosan még Moto2-es Stefan Bradlről sem szabad elfeledkeznünk.