2011. november 19. 07:00

Bombameglepetés: Elias lett Terol csapattársa!

Egy héttel ezelőtt arról tájékoztattuk kedves olvasóinkat, hogy 2012-ben Aliex Espargaro lehet Nicolas Terol csapattársa Jorge „Aspar” Martinez Moto2-es alakulatában, most azonban arról kell beszámolnunk önöknek, hogy a spanyolok ifjú titánja helyett egy korábbi világbajnok, Toni Elias öltheti magára a csapat vérvörös bőrruháját. A „cserére” minden valószínűség szerint a hét közepén megrendezésre kerülő Moto2-es teszt után került sor, ahol a hatszázasok 2010-es világelsője kipróbálhatta az Aspar Team Suter vázas versenymasináját. Elias szerződtetése a fent említetteken túl egy korábbi hír miatt is bombameglepetésnek számít, a királykategóriát ismét elhagyó spanyol klasszis ugyanis a Valenciai Nagydíj után korábbi alakulatánál, a Team Gresininél járt, ahol az akkori hírek szerint egy versenyzői szerződést is aláírt, így a legtöbb szakember már elkönyvelte, hogy főszereplőnk az olaszokkal tér vissza korábbi sikerei színhelyére. Ennek ellenére a péntek esti sajtótájékoztatón Elias már az Aspar motorosaként és Terol csapattársaként vett részt, majd kijelentette, hogy 2012-ben szeretné „megvédeni” bajnoki címét, amiről az istálló vezetője hosszú – hosszú évek óta álmodik. Jorge Aspar Martinez nyilatkozata: „Boldog vagyok, hogy bejelenthetem Toni Elias szerződtetését, az ő neve ugyanis nagyszerű emlékeket ébreszt bennem, hiszen 2002-ben és 2003-ban remek eredményeket szállított nekünk az akkori kettőszázötvenes kategóriában. Természetesen Nicolas Terol érkezésének is örülök, lévén az ő jelenléte tovább növeli a Moto2-es világbajnokság színvonalát. Számára ez egy teljesen új kihívás lesz, de tudom, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy ebben a géposztályban is eredményes legyen. Korábban is remek munkát végzett, és igen gyorsan megbarátkozott az új helyzetekkel, szóval a Moto2-es versenymasinák viselkedését is hamar kiismeri majd. Úgy gondolom, hogy egy roppant erős párossal vághatunk neki a 2012-es esztendőnek, azaz istállónk a jövőben is igen magas színvonalat képviselhet.” Toni Elias nyilatkozata: „Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek az Aspar csapathoz, ami 2002 és 2003 között olyan volt nekem, mint egy második család. Azóta sok év eltelt már, de még mindig emlékszem az itt dolgozó srácokra, és tudom, hogy rengeteg lehetőség van ebben az alakulatban. A motor már most nagyon erős, de rengeteget kell még dolgoznunk, hogy száz százalékosan fel tudjunk készülni a következő szezonra. Tudom, hogy jó helyzetből indulunk, és a lehetőségek is adottak a korábbi sikerek megismétlésére. 2003-ban a világbajnoki címért harcoltunk, végül azonban nem sikerült megszereznünk azt, szóval bátran kijelenthetem, hogy vannak még elintézetlen ügyeim ebben az istállóban, és azt is ki merem mondani, hogy 2012-ben a Moto2-esek aranyserlegéért szeretnénk versenybe szállni.” Nicolas Terol nyilatkozata: „Fantasztikus eredménynek tartom az utolsó százhuszonötös világbajnoki cím megszerzését, hiszen gyermekkorom óta csak erre tudtam gondolni, most pedig mérföldkőként tekintek rá, mivel egy ilyen siker nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2012-ben a Moto2-esek között folytathassam pályafutásomat. Ennek a bajnoki címnek köszönhetően sokkal motiváltabban kezdhetem meg a következő versenyévadot, de ez fordítva is igaz, idén ugyanis az adott erőt, hogy a bajnoki cím elhódítását követően csatlakozhatok a Moto2-es alakulathoz. Szóval magabiztosan, mégis óvatosan kezdem meg a munkát, mert nem szeretném elpazarolni a tanulásra szánt időt. Nemsokára Jerezben teszteljük a versenygépet, ahol megpróbálok minél több tapasztalatra szert tenni, és az eddiginél is keményebben dolgozni, azért, hogy a lehető legjobb formában kezdhessem meg a következő évadot. Kiváltságosnak érzem magam, amiért Toni Elias mellett versenyezhetek, és megvagyok győződve arról, hogy Jorge egy olyan csapatot rakott össze, ami több kiugró eredmény elérésére is képes lehet.”

TOVÁBBI MOTOGP HÍREK

2012. május 17. 19:00

Hivatalos: Casey Stoner év végén visszavonul a versenyzéstől

2012. május 17. 15:15

Francia Nagydíj: Programfüzet

2012. május 15. 14:40

Alpok-Adria: Chrobák János 46 ezreddel maradt le a futamgyőzelemről

2012. május 13. 16:50

Gyutai Adrián: Fantasztikus ez a második hely!

2012. május 12. 20:00

Sykes sziporkázott, Balázsék a kavicságyban landoltak

2012. május 12. 18:55

Az eső elmosta Gyutai Adrián újabb pole pozícióját

2012. május 11. 11:20

Győrfi Alen: Adriántól dobogót, míg Győzőtől pontszerzést várok

2012. május 09. 14:35

Chris Vermeulen helyettesíti Edwardsot

2012. május 08. 19:45

Edwards: Jól vagyok, csak rohadtul drága volt a műtét

2012. május 06. 20:00

Nagyszerű magyar sikerek Monzában

Vissza