2014. október 09. 11:00

Gyutai Adrián az olasz bajnokságban bizonyíthat!

Újabb bizonyítási lehetőséget kap a vállműtéten átesett Gyutai Adrián, akinek augusztus elején, több helyen eltört a kulcscsontja, zúzódott a láb-, és kézfeje, három foga letört és alaposan meghúzódott a nyaka. A Tomracing Motorsport Team versenyzője október 18-19-én rajthoz áll Mugellóban az olasz bajnokság utolsó futamán.

Amikor augusztus végén hivatalosan is bejelentették, hogy idén elmarad a gyorsaságimotoros Európa-bajnokság, nagyon úgy tűnt, hogy a korábban vállműtéten átesett Gyutai Adrián számára befejeződött az idei szezon. A Tomracing Motorsport Team motorosa azonban mindent megtett a minél gyorsabb felépülése érdekében, és a 23 éves paksi sportoló rehabilitációjában részt vállaló Orosz Csilla gyógytornász, Lénárt Ágota sportpszichológus és a Kaqun Magyarország Kft. szakemberei segítségével remekül tért vissza: futamgyőzelmet és dobogós helyezéseket szerzett a Slovakiaringen rendezett Alpok-Adria és IMRC Superstock 600-as kategória bajnoki zárásán.

Ám ezzel sem ért véget Adrián idei szezonja, hiszen szponzorainak hála, október 18-19-én rajthoz áll Mugellóban a 2014-es olasz bajnokság (CIV) National Trophy 600 kategóriájában. Az olasz sorozat a világ egyik legerősebb bajnoksága, így a Tomracing Motorsport Team versenyzője igen komoly mezőnyben bizonyíthatja tehetségét.

„Nagyon örülök annak, hogy elindulhatok az olasz bajnokság idei utolsó futamán Mugellóban, a Superstock 600-ban kiírt National Trophy 600 kategóriájában. Vélhetően eddigi pályafutásom legerősebb mezőnyében fogok rajthoz állni, éppen ezért nagyon komoly felkészülésben veszek részt a futam előtt. Teszteltem egy napot a Hungaroringen, ahol a több mint hatvan kör alatt sikerült a lehető legjobban beállítani a motoromat. Fizikálisan is kezdem utolérni magam. Elsősorban a tapasztalatszerzés lesz a célom, de természetesen mindent megteszek annak érdekében, hogy minél jobban szerepeljek. A pálya még ismeretlen a számomra, de a versenyhétvége előtt egy tesztnapot sikerült beiktatnunk, így lesz elég időm hozzászokni és megismerni a legendás mugellói aszfaltcsíkot a vasárnapi versenyig” – fogalmazott Gyutai Adrián.

Forrás: Tomracing Motorsport Team

TOVÁBBI MOTOGP HÍREK

2015. március 26. 13:52

Utolsó állomásához érkezett Gyutai Adrián felkészülése

2015. március 23. 10:14

Új csapat alakult, cél a világbajnokság!

2015. március 19. 11:17

Nemzetközi sorozatokban a legjobb magyar motorosok

2015. március 16. 20:07

Gyutai Adrián újra motoron!

2015. március 05. 20:19

Gyutai Adrián: új motor, új kategória

2015. január 27. 19:14

Gyutai Adrián új motorral vág neki a szezonnak

2015. január 20. 13:42

Gyutai Adrián a Dunlop élversenyzője lesz

2014. november 12. 11:18

Gyutai Adrián az olasz bajnokságban folytatja

2014. november 09. 16:05

Álex Márquez világbajnok, a testvére rekorder

2014. október 26. 10:34

Márquez újra nyert, Rabat a Moto2 világbajnoka

Vissza