2015. március 05. 20:19

Gyutai Adrián: új motor, új kategória

Újabb nagy lépést tehet álmai megvalósításához, a világbajnoki szereplés felé vezető úton Gyutai Adrián. Az idén az olasz bajnokság National Trophy 600 kategóriájában induló paksi gyorsasági motorosnak azonban nem lesz egyszerű a dolga: a várhatóan negyvenfős mezőnyben új motorral és új kategóriában, a Supersportban szeretne minél jobban szerepelni. A Tomracing Motorsport Team versenyzője szerint idén versenyképesebb lesz, mint a tavalyi szezonban.

Eddigi pályafutása legnehezebb szezonja előtt áll Gyutai Adrián. A 24 éves paksi gyorsasági motoros már tavaly belekóstolt a világ egyik legerősebb sorozatába, amikor október 19-én rajthoz állt Mugellóban a 2014-es olasz bajnokság (CIV) National Trophy 600 kategóriájában. A Tomracing Motorsport Team versenyzője remekül helyt állt, hiszen a 39 fős mezőnyben a 10. rajtkockát tudta megszerezni, és a futamon végül az öt pontot érő 11. helyen intették le.

Idén már teljes szezont teljesít majd Adrián az olasz pontvadászat National Trophy 600 kategóriájában, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön nagy álmához, a világbajnokságon való induláshoz. Adrián lassan már a végére ér a december eleje óta tartó kőkemény fizikai felkészülésnek, és a lehető legjobb formában várja a 2015-ös idényt. Persze nem lesz egyszerű dolga, hiszen nemcsak új motorral vág neki az előtte álló feladatoknak, hanem kategóriát váltva, Supersportban áll rajthoz az olasz futamokon, valamint azokon az Alpok-Adria, IMRC és magyar bajnokikon, amelyeken elindul.

„Nagyon izgatott vagyok már, hiszen a jövő hét végén elkezdődik a három országot érintő tesztprogramom, és végre kipróbálhatom az új motoromat, amelynek felkészítése már a végéhez közeledik. Maradok a Hondánál, de a tavalyinál fiatalabb, mindössze négyezer kilométert megtett versenygépemen már az utolsó simításokat végzik. Számos technikai újdonság is rákerül a Hondára, amit eddig nem használhattunk, hiszen a National Trophy 600-at Supersport kategóriában rendezik meg, így két év után elköszönök a Superstock 600-tól, melyben sok szép eredményt értem el. Az eddigi adatok egyértelműen azt mutatják, versenyképesebbek leszünk, mint az előző években. Úgy érzem, készen állok a rám váró feladatokra” – jelentette ki Gyutai Adrián.

A sikeres szerepléshez az első métereket március 13-án teszi meg a rijekai aszfaltcsíkon.

Forrás: Tomracing Team

TOVÁBBI MOTOGP HÍREK

2015. március 26. 13:52

Utolsó állomásához érkezett Gyutai Adrián felkészülése

2015. március 23. 10:14

Új csapat alakult, cél a világbajnokság!

2015. március 19. 11:17

Nemzetközi sorozatokban a legjobb magyar motorosok

2015. március 16. 20:07

Gyutai Adrián újra motoron!

2015. január 27. 19:14

Gyutai Adrián új motorral vág neki a szezonnak

2015. január 20. 13:42

Gyutai Adrián a Dunlop élversenyzője lesz

2014. november 12. 11:18

Gyutai Adrián az olasz bajnokságban folytatja

2014. november 09. 16:05

Álex Márquez világbajnok, a testvére rekorder

2014. október 26. 10:34

Márquez újra nyert, Rabat a Moto2 világbajnoka

2014. október 20. 20:48

Remek bemutatkozás: Gyutai Adrián 11. lett Mugellóban

Vissza