2012. január 31. 12:50

Lorenzo kezdte legjobban a 2012-es esztendőt

Hosszas várakozások után Malajziában elstartolt a 2012-es gyorsasági motoros világbajnokság első gyakorlása, sőt a Repsol Honda csapatbemutatójával (amire magyar idő szerint hétfőn este került sor) az idei kétkerekűek leleplezése is megkezdődött. A narancsosoknál akkor még felhőtlen hangulat uralkodott, kedden azonban elfogyott a szerelők és a mérnökök jókedve, hiszen Casey Stoner háta bemelegítés közben meghúzódott, így világbajnokuk nélkül kellett elkezdeniük a 2012-es versenygép bejáratását. Stoner neve egyébként a sérülés ellenére is felkerült a hivatalos eredménylistára, a csapat tesztpilótája, Kousuke Akiyoshi ugyanis átvette az ausztrál versenymasináját, amivel négyszer meg is kerülte a malajziai aszfaltcsíkot. A leggyorsabb kört mindenközben Jorge Lorenzo (2:01.657) futotta, a kézsérüléséből felépülő világbajnokot pedig Dani Pedrosa (2:02.003) követte. A harmadik helyen kisebb meglepetésre a „szatellit” Yamahával száguldó Cal Crutchlow (2:02.221) végzett, aki már a valenciai teszten is figyelemreméltó eredményt ért el a japánok ezresével, mellyel ezúttal is leelőzte a gyári támogatásban részesülő Ben Spiest (2:02.234). A legnagyobb érdeklődést természetesen Valentino Rossi (2:02.392), és a 2012-es Ducati váltotta ki, amitől az olaszok sokkal jobb eredményeket várnak, mint gyengécske elődjétől. A mai napig féltve őrzött (még a hivatalos bemutatót is lemondták) versenygép elsőre az ötödik helyig röpítette a kilencszeres világelsőt, aki az új motor mellett egy új bukósisakot is tesztelt. Rossit a kulcscsonttöréséből lábadozó Andrea Dovizioso (2:02.751) követte, aki sérülései ellenére tisztesen helyt áll második Yamahás gyakorlásán. Hasonló helyzetben van a Ducati amerikai klasszisa, Nicky Hayden (2:03.151) is, aki szintén sérülten motorozott, így ezúttal csak a tízedik helyen zárt, a királykategóriával ismerkedő Stefan Bradl (2:03.668) előtt, ám a Hondával barátkozó Alvaro Bautista (2:02.869) mögött. A nap legkellemesebb meglepetését a 2011-es és a 2012-es Ducati „keverékével” (azaz a szakemberek által csak GP Zérónak csúfolt kétkerekűvel) száguldó Hector Barbera (2:02.773) szállította, a spanyol ugyanis a fent említettek tükrében erősnek nevezhető hetedik helyen végzett. A mezőny végében tanyázó CRT-k (az utcaihoz közelebbi erőforrással felszerelt masinák) sajnos még mindig hatalmas hátrányban vannak a prototípusokkal szemben, hiszen a hatalmas tapasztalattal rendelkező Colin Edwards, és a Forward Racing BMW motoros versenygépe (2:08.240) is több mint hat másodpercet kapott a riválisoktól, míg az Avintia Racing pilótái közel tízet gyűjtöttek össze. A teszt végeredménye, és ahhoz kapcsolodó statisztikák megtekinthetőek a gyorsasági motoros világbajnokság hivatalos honlapján.

TOVÁBBI MOTOGP HÍREK

2012. május 17. 19:00

Hivatalos: Casey Stoner év végén visszavonul a versenyzéstől

2012. május 17. 15:15

Francia Nagydíj: Programfüzet

2012. május 15. 14:40

Alpok-Adria: Chrobák János 46 ezreddel maradt le a futamgyőzelemről

2012. május 13. 16:50

Gyutai Adrián: Fantasztikus ez a második hely!

2012. május 12. 20:00

Sykes sziporkázott, Balázsék a kavicságyban landoltak

2012. május 12. 18:55

Az eső elmosta Gyutai Adrián újabb pole pozícióját

2012. május 11. 11:20

Győrfi Alen: Adriántól dobogót, míg Győzőtől pontszerzést várok

2012. május 09. 14:35

Chris Vermeulen helyettesíti Edwardsot

2012. május 08. 19:45

Edwards: Jól vagyok, csak rohadtul drága volt a műtét

2012. május 06. 20:00

Nagyszerű magyar sikerek Monzában

Vissza