2011. november 02. 20:11

Változik a Budapest-Bamako útvonala

2011. november 2. Bamako – A két hónap múlva induló maratoni tereprally futam, a Budapest-Bamako az idén először nem megy Maliba. A verseny rendezői már áprilisban bejelentették, hogy Bissau-Guineában ér véget a rally, de a két mali szakasz törlése ma vált hivatalossá. „Sokáig úgy volt, hogy a Szenegál folyón Maliban kel majd át a mezőny és az évek óta támogatott Diemába adományokat juttatunk el.” - nyilatkozta a futam alapítója, Szabó Gál András. A változás akkor lett végleges, amikor a mali rally engedély díját a szervezők nem voltak hajlandók kifizetni. A fapados Dakarként is ismert futam nagyon alacsony költségvetéssel készül és minden apró költség komoly kiadásként jelentkezhet. „Nem érte volna meg a két mali etap azt az összeget, amit ki kellett volna fizetnünk” - tette hozzá a futam alapítója. A verseny egy újabb mauritán és két szenegáli etappal bővült. Mauritániában még több homokdűnére számíthat majd az 500 résztvevő. A Szenegál folyót a mezőny a Rossoban szeli majd át komppal, amely Nyugat-Afrika egyik legrettegettebb határátkelője, ahol a zsebtolvajlások, autófeltörések és a korrupció részei a szokásos napi ügymenetnek. “Mintha egy Rejtő regénybe csöppentünk volna, olyan lesz itt a határátlépés” - mondta a Villám Gézaként is ismert volt rádiós. A túra kategóriában indulóknak több ideje jut majd a Niokolo Koba Nemzeti Parkban Afrika vadállataival ismerkedni és a könyörtelen dzsungel utakat leküzdeni. Észak-Dél irányban Szenegálnak egyetlen betonútja van csak, és az is az ország nyugati részén. Így közel 600 kilométert kell majd hepehupás földutakon megtenni a Budapest-Bamako indulóinak az ország közepén. “A módosított útvonal mindenképp izgalmasabb és látványosabb lesz. A táv is rövidült. Így a pattanásig feszült csapat büdzsék is fellélegezhetnek, hogy egy országgal és közel 1000 kilométerrel rövidül az idei Bamako” - mondta Szabó Gál András. A mali belpolitikai helyzet miatt évről évre aggódó Magyar Külügyminisztérium is nyugodtabban követheti majd a Budapest-Bamako eseményeit. A rajt 2012. január 14-én lesz a budapesti Hősök terén, míg a cél Bissau-Guinea fővárosában, Bissauban várható január 29-én. Az indulóknak két hét alatt 8095 kilométert kell megtenni, kilenc országon keresztül. A hetedik évébe lépő futam a világ legnagyobb amatőr rallyja és a Dakar egyetlen szellemi örököse Afrikában.

Részletes etapok:

Etap Dátum Útvonal Táv
1 Jan 14 Budapest – Verona 806 km
2 Jan 15,16,17 Verona – Rissani (SUPER MARATHON 3 DAYS) 2926 km
3 Jan 18 Rissani-Tata 785 km
3 Jan 19 Tata-Tatooine 553 km
4 Jan 20 Tatooine – Echtoucan 533 km
5 Jan 21 Echtoucan – Guerguarat 470 km
7 Jan 22 Gueguarat – Bou Lanoar (Határ átlépés, pihenő nap) 100km
8 Jan 23 Bou Lanouar – B2 Beach 250km
9 Jan 24 B2 Beach – Boutilimit 320 km
10 Jan 25 Boutilimit-Richard Toll (Határ átlépés, pihenő) 195km
11 Jan 26 Richard Toll-Velingara 350 km
12 Jan 27 Velingara-Niokolo Koba 347 km
13 Jan 28 Niokolo Koba-Gabu 250 km
14 Jan 29 Gabu-Bissau 210 km
14 ETAP 16 NAP TOTAL 8095 km

Átlag:505km /nap

forrás: BudapestBamako.org

SEBESSÉG MAGAZIN

rF22012. április 21. 10:25

rF2: Újabb F1-es versenygépek, a 80-as évekből!

EM12012. április 20. 20:19

Célegyenesbe fordult az ökoautók idei versenye

Mercedes-Benz B 200 BlueEFFICIENCY2012. április 17. 08:49

Mindenki a piros autót akarja!

Veterán Park2012. április 15. 11:21

30 százalékkal nőtt a hazai veteránjárműpark

Drift Majális 20122012. április 14. 20:14

Drift Majális 2012

Drifter.hu Máriapócs 2012.03.31.2012. április 04. 10:42

Jól muzsikáltunk

WRC32012. április 03. 19:40

Októberben érkezik a WRC 3

Terem Super-Moto-Cross2012. április 02. 10:39

Nemzetközi Terem Super-Moto-Cross

RaceRoom Glock2012. április 01. 10:50

RaceRoom: Bizonyíts Timo Glock ellen!

Autó-Motor-Tuning Show 20122012. március 26. 22:33

AUTÓ-MOTOR-TUNING SHOW 2012

Vissza