2012. január 18. 07:40

Gyári támogatás a Fordnak

Részletes és örömteli hírek érkeztek a Ford háza tájáról, immár hivatalosan is tudjuk, hogy a gyár segítségével készült az idén használatba kerülő 1.6 turbó motor. A Ford bízta meg ugyanis az angol Mountune Racing céget, hogy fejlesszen motort a WTCC-s illetve a CTCC-s (Kínai Túraautó Bajnokság) projekt számára. A tervek szerint mindkét bajnokságban 3-3 Ford Focus áll rajthoz 2012-ben.

Az eredeti tervek szerint a tavalyi WRC motor került volna át a túraautókba, apróbb változtatásokkal, ám rövid időn belül kiderült, jelentős átalakításra van szükség, hogy pályaversenyeken eredményesen használható legyen. Végül csak a blokk, az olajteknő és a hengerfej öntvény maradt meg a ralis motorból, a Mountune pedig minden mást újratervezett. Új acél hajtókarokat, dugattyúkat, speciális csapágyazást, acél lendkereket és torziós vibrációcsökkentő rendszert kapott a gép.

"Szoros együttműködésben dolgoztunk a Forddal és partnerükkel, az M-Sporttal az elmúlt kilenc hónap során a motor tervezése és fejlesztése során. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, az elért teljesítménnyel és megbízhatósággal" - mondta a Mountune Racing technikai igazgatója, David Mountain.

A WTCC-re épített motort nemrégiben esett át az FIA vizsgálaton, miután a csapat elküldte a homologizációs dokumentumokat. Ezt követően hivatalosan is megerősítették, hogy három Focusszal állnak rajthoz 2012-vel, bár a versenyzőkről továbbra sem eset szó.

"Az Arena, a Mountune és a Ford is szeretett volna eljutni a Túraautó Világbajnokságra. Mike Earle (az Arena Motorsport csapatfőnöke) már korábban is utalt erre, de természetesen szükségük volt egy motorra. A Ford 1.6 turbós EcoBoost motorjára. Első körben azt terveztük, hogy a rali világbajnokságon tavaly használt erőforrás lesz az alap. Megvizsgáltuk a lehetőséget a Ford és az M-Sport segítségével, és arra jutottunk, hogy a pályaversenyen való használathoz komoly átalakításra lenne szükség. Leültünk a Forddal és az Arenával, a gyártól pedig azt felkérést kaptuk, hogy fejlesszük tovább a motort (a WTCC és a CTCC számára). A Ford finanszírozta a fejlesztést és teljes átalakítását" - árult el további részleteket Roger Allen a Mountune általános igazgatója.

"A motor novemberben futott először, a Ford pedig karácsony előtt tesztelt. A koncepció az, hogy a Ford állja a fejlesztés költségeit, utána viszont a csapatok dolga a versenyeztetés. Az idei évben az Arena programját támogatjuk, valamint egy három autós CTCC-s projekt mögött állunk, ami májusban indul" - zárta Allen.

TOVÁBBI WTCC HÍREK

Zengő Dension Team sajtótájékoztató - Zengő Dension Team sajtótájékoztató2012. február 10. 10:46

Zengő Zoli győzött, Michelisz Norbi a második

2012. január 31. 10:55

A TouringCarTimes voksolásán 2. lett Michelisz Norbert

Michelisz Norber2011. december 22. 12:18

Michelisz kevesebbet mutatott, többet tanult 2011-ben

Michelisz Norbert2011. december 20. 09:50

Norbi a közönségdíjas!!!

2011. december 05. 08:38

Michelisz Norbi az év autóversenyzője - videó

2011. november 24. 11:47

Ha nyerni akarunk, nyernünk kell!

2011. november 20. 09:37

Michelisz egy 8. és egy 9. hellyel zárt Makaóban

2011. november 18. 10:40

Egy hajszálon múlt- Videóval!

Michelisz Norbert2011. november 15. 13:15

Michelisz Norbert visszatér első WTCC-s győzelmének helyszínére

Tiago Monteiro (Ocean Racing Technology, Spanyol Nagydíj, szabadedzés, 2009.05.08)2011. november 11. 11:41

Monteiro megmondta: Tarquini és Coronel magához nyúlt...

Vissza