
Szöveg: Szabó Ildikó A ma délutáni tesztettel immár hivatalosan is kezdetét vette a Túraautó Világbajnokság első ázsiai versenyhétvégéje. A suzukai pályán, a megszokott és ismerős arcokon túl, új szereplők is színre léptek.
Mint a méhkas, mikor megzavarják úgy bolydult föl a pitlane a nyitását jelző hangra. Michelisz és Coronel rögtön megkezdték a tesztet, a versenyzők közül sokan a bemelegítő kört sem tették meg, hanem jöttek vissza a boxokba.
A negyedik perceben Norbi megcsúszott, a sóderágyba került, de olyan rossz helyen, hogy az edzést is megállították.
- Egyszerűen elvesztettem az uralmamat az autó felett. Kopottak voltak már a gumik - a hátsók picit jobban, mint az elsők - ez volt a pördülésemnek az elsődleges oka. Szerencsére nem vesztettünk olyan sok időt, hiszen piros zászló volt mindjárt így vissza tudtam jönni a boxba. Annyira mély volt azon a helyen a sóderágy, hogy a lökhárítom darabokra szakadt. Ezt a fiúk nagyon gyorsan megcsinálták, így volt időm folytatni a tesztet. A fő probléma, a másodlagos ok az volt, hogy az autó viselekdése nem volt egyenletes, mintha valamelyik mechanikus elem feszült volna, plusz jött egy hibaüzenet a kijelzőn, hogy túlságosan meleg a difi. Azt mondják a fiúk, hogy egyelőre nem látnak összefüggést a kettő között. A csapat most tüzetesen átvizsgálja az autót. Nekem egyelőre nagyon furának tűnik az autó bizonyos pontokon, főleg akkor, amikor nem terhelés alatt vagyok, hanem kezdek leszállni a gázról. Remélem, hogy meg fogjuk találni ennek az okát! A pálya nagyon jó, tetszik, jó ritmusa van.
Öten vannak azok, akik nem egész évre neveztek be. Elsőként kell említnem a brit mindig bekavaró-bezavaró Colin Turkingtont, aki idén már másodszorra áll a Wiechers Sport színeiben rajthoz, őt nem kell bemutatnom.
Itt van a furcsa nevű hong-kongi Charles Ka Ki Ng, aki szintén BMW-vel, de a 320si változattal indul Engstlerékkel, és tavaly megnyerte az ATCC-t (Asian Touring Car Championchip), mellesleg a túraautózás mellett a drift szerelmese.
A hazai közönség három új japán versenyzőnek, de három különböző csapatnak, szurkolhat ezen a hétvégén.
A Chevrolet negyedik autóját Arai Toshihiro bérelte ki, a legidősebb a három japán pilóta között, aki kétszeres N-csoportos rali világbajnok. Arai 1997-ben kezdte meg a pályafutását egy Subaru Imprezaval és a hűségét jelzi, hogy más márkájú versenyautóba nem is ült be soha. Kíváncsi lennék, mit szól a Chevyhez, bár az eredménye azt mutatja, hogy nem volt túl sok gondja az átállással! Őt a magyar közönség a legutóbbi Mecsek Rallyn láthatta.
Kano Masaki 2006-ban 9. lett a japan Super Taikyu sorozatban, majd 2007-től részt vett az ATCC-ben az Engstler Motorsporttal. Ez a negyedik év, hogy rajthoz áll a WTCC-ben, de a 320si-t idén a 320 TC-re cserélte.
SEAT-tal pedig az 1980-ban született Yoshimito Hiroki indul, természetesen a SunRed színeiben, aki talán a legtöbb sorozatban próbálta ki magát. - japán F3, GP2, World Series by Nissan - és mellesleg Japán egyik rockbandájában énekel. Forrás: Zengomotorsport.hu