2015. április 20. 10:50

Michelisz: Egy 8. és 6. hely, majd büntetés

Michelisz Norbert - Marokkó

Értékes pontokat gyűjtött a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert. Az első futamon nyolcadik, míg a másodikon a hatodik helyen hozta be a Honda Civicet. Összetettben Michelisz a nyolcadik helyen várja a folytatást 26 ponttal.

Visszatekintés:

Az időmérőn Michelisz a hatodik helyen végzett, így nem jutott be a kvalifikáció harmadik szakaszába. Viszont a korábban kiosztott büntetések miatt előre léphetett a két helyet, így elvileg a negyedik helyről vághatott volna neki az első futamnak.

VÁLTSD MEG BELÉPŐDET A MAGYAR FUTAMRA

Az időmérő utáni mérlegelésen kiderült, hogy a Zengő Motorsport Honda Civic versenyautója 3 kg-mal könnyebb a megengedettnél. A felügyelők nem láttak idegenkezűséget vagy szándékosságot, így csak rajthelyes büntetést róttak ki Michelisz Norbertre. Ennek értelmében az első futamot a hetedik helyről kezdhette meg.

1. futam

A svéd Rydell nem tudott rajthoz állni ezen a versenyhétvégén, mert bakteriális fertőzést kapott és kórházba került Svédországban. Családi okok miatt pedig a szerb Dusán Borkovic nem indult el, bár a tegnapi edzéseken és az időmérőn is részt vett.

Rajt: A pole pozícióból a világbajnok argentin José María López indulhatott, a hazai kedvenc Mehdi Bennani mellől. A kína Ma Csing Hua és a portugál Monteiro a második sorból, a francia Sébastien Loeb és a holland Tom Cornel pedig a harmadikból. López nagyon jól kapta el a rajtot, de a marokkói beragadt és a második és a harmadik sor elhúzott mellette. Loeb annyira jól jött el, hogy a portugált is simán lehagyta, így három Citroen került az élre. A magyar versenyző nem vesztett egy helyet sem, viszonylag simán rajtolt. Viszont a francia Hugo Valente a rajtrácson ragadt, nem tudott elindulni.

Az első körben Coronel ütközött az angol Chiltonnal, melynek következtében kitört a jobb első kereke. Ez rossz hír volt a hollandnak, hiszen a második futamon az első sorból indulhat. Loeb feljött a harmadik helyre az ötödikről, nagy csatában volt pozíciója megőrzéséért a marokkóival, de végül ő jött ki győztesen.

Az első kör végén a Citroennel versenyző francia Yvan Muller megelőzte Michelisz Norbit, majd az olasz Tarquini is, így a Zengő Motorsport pilótája a nyolcadik helyre csúszott vissza és ezt a pozícióját a leintésig sikerült megtartania.

Muller talán ennek a futamnak a legnagyobb nyertese, mivel a 10. helyről beérkezett az ötödikre.

A leintésnél egymás után öt Citroennek lobogott a kockás zászló, az alábbi sorrendben:

López, Ma, Loeb, Bennani és Muller.

Michelisz Norbert nyilatkozata

2. futam

A korábban említett szankciók a második futamot nem érintették, így Michelisz az ötödik helyről indulhatott. Az első rajthelyet a francia Yvan Muller szerezte meg, a holland Tom Coronel és a francia Sébastien Loeb előtt.

A ROAL Motorsport vezetősége, a pilótával egyetértésben, nem kérte ki a parc fermé feloldását, az első futamon elszenvedett sérülés miatt, bár félő volt, hogy nem sikerül megjavítaniuk Coronel autóját, de vállalták a kockázatot. Igazuk lett, megoldották a feladatot és a holland felállhatott az első sorba a francia Muller mellé.

Rajt: Michelisz Norbert nagyon jól kapta el a rajtot, akárcsak a portugál, Tiago Monteiró és Loeb, aki feljött a második helyre. De Micheliszt az egyenesben valószínűleg meglökte a jobbról érkező kínai versenyző. Emiatt, mint egy kártyavár, úgy hullottak az autók: a magyar fiú hozzáért a holland versenyautójához, kibillentve azt az egyensúlyából. Coronel pedig meglökte Monteirot. Az ütközések miatt mind a ketten feladni kényszerültek a versenyt.

Az első körben Micheliszt megelőzte a kínai Ma és Bennani is szorongatta, mi több meg is lökte hátulról a sérült autóval versenyző magyar pilótát.

Az utolsó kanyarban két Lada ütközik, melynek következtében Kozlovszkij autója ripityára tört, és sérült az angolé és de a szerencsésebb Huff be tudta vinni az autót a boxba.

A második körben már Muller és Loeb csatázott az elsőségért, amiből az előbbi került ki győztesen, és az angol Chilton stabilan tartotta magát a harmadik helyen. Ám a mögötte lévő Valentének nem lankadhatott a figyelme López miatt, aki végül az ötödik kör elején meg tudta előzni az franciát. Az argentin ezután a Chevyt vezető angolt vette célba és próbálta hibára kényszeríteni. Egy körrel később megelőzte, így felállt az élmezőny citroenes hármasa.

A kínai Ma Csing Hua kihasználva a francia márka motorerejét átrágta magát az előtte lévőkön és a hetedik körben sikerült neki is megelőznie Chiltont, így már négy Citroen volt az élbolyban.

A következőkben Bennanit megforgatta Valente, de előttük valamilyen okból kicsúszott és a gumifalba csapódott a kínai versenyző, de a futamot nem adta föl és utolsóként, a 12. helyen ért célba.

A magyar versenyző folyamatos csatában volt a középmezőnyben a jobb pozíciókért, és amíg tudta tartotta magát az erősebb motorral rendelkező versenytársakkal szemben. A marokkói az utolsó körben elfékezte magát és lekoccolta Valentét, aki ennek ellenére tudta folytatni a versenyt. Viszont így belassult Bennani autója és föltartotta Micheliszt és a mögötte haladó olasz Stefano D’Astét és az olasz Tarquinit.

Norbinak végül sikerült erőből megelőznie az afrikai pilótát és behozta a Civicet a hatodik helyre. Tarquini a célegyenes ráfordítójában nagyon ügyesen hagyta maga mögött honfitársát és az utolsó métereken egy pozíciót fogott, így a hetedik helyen ért célba.

A végeredmény még nem hivatalos, mert több versenyzőt is vizsgálnak a bírók.*

A futamot végül nem fejezte be: az angol Robert Huff, a portugál Tiago Monteire, a holland Tom Coronel, az orosz Mikhail Kozlovszkij, a belga Grégoire Demoustier.

"Norbi egy újabb sikerrel teljesített futammal öregbítette a saját és a MOL-csoport hírnevét a nemzetközi porondon. Nagy izgalommal várjuk az idei túraautó-világbajnokság magyarországi futamát, amelynek a MOL-csoport a névadó szponzora. Vállalatcsoportunk a hazai versenyen is megadja Norbinak a kellő lendületet ahhoz, hogy ambícióit követve a legjobbak között versenyezhessen." – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.

Michelisz Norberg nyilatkozata

*Norbit végül 30 másodperces büntetéssel sújtották, miután vétkesnek találták a rajtot követő balesetben, melynek során Tom Coronel és Tiago Monteiro autója is lenullázódott. A magyar versenyző ezzel a második futam 11. helyére esett vissza.

TOVÁBBI WTCC HÍREK

Michelisz Norbert a Flúgos Futamon2016. március 19. 03:37

Michelisz Norbert a Flúgos Futamon

Michelisz Norbert - 2015 Hungaroring2016. január 13. 12:48

Hivatalos! Michelisz Norbi a gyári Honda versenyzője!

Michelisz Norbi és Zengő Zoltán a 2015-ös privát világbajnoki cím megnyerése után2015. november 27. 23:50

Michelisz Norbi megnyerte a privát bajnoki címet!

Michelisz Norbert, Slovakiaring2015. szeptember 13. 11:42

Michelisz dobogó és kiesés Japánban

Michelisz Norbert2015. szeptember 12. 13:08

Erőből első!

Michelisz Norbert, Slovakiaring2015. július 12. 22:15

Norbi dobogón és akcióban

Michelisz Norbert, Slovakiaring2015. június 24. 09:55

Michelisz Franciaországban száguld tovább!

Michelisz Norbert, Slovakiaring2015. június 22. 09:46

Michelisz: Defekt és nyolcadik hely

Michelisz Norbert2015. június 21. 10:55

Michelisz Norbert: Csalódott, csalódottak vagyunk

Michelisz Norbert2015. június 06. 20:53

Csak a fordított miatt jó helyzetben Michelisz - VIDEÓval

Vissza