2015. április 29. 15:32

Michelisz Norbi és a Zengő Motorsport legfontosabb hétvégéje következik!

Michelisz Norbert / Burn

Május 2-3-án a Hungaroringen folytatódik a 2015. évi FIA Túraautó-világbajnokság. A mogyoródi versenypálya 2011-ben adott otthont először a világbajnoki sorozatnak. A MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport és Michelisz Norbert most is a dobogó egyik fokát tűzte ki célul.

A marokkói versenyhétvégét követően változás állt be a mezőnyben, ugyanis a szerb Dusán Borkovics úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a sorozatban való szereplését és inkább a FIA ETCC-ben áll rajthoz egy SEAT Leon CupRacer versenyautó volánja mögött, amely 207 cm testmagasságának jobban megfelel, és így az autóban biztonságban érzi magát. Egyelőre nincs hír, hogy ki fogja vezetni a Proteam Honda Civicjét.

Hirtelen felszökő magas láz miatt ki kellett hagynia a marokkói futamokat a Nika Racing pilótájának. Bár a nevezési listán szerepel Ricard Rydell neve, de nem tudni, hogy a svéd pilóta rajthoz tud állni a magyar futamon, ugyanis a mai nürburgringi teszten sem vesz részt. Előfordulhat, hogy az öt Honda Civic helyett csak három fog versenyezni a mogyoródi aszfalton?

Mivel ez a harmadik versenyhétvége, így életbe lép a súlyozási rendszer. Ennek értelmében a Citroennel versenyző öt pilóta autójába +60 kg-ot kell beletenni.

A FIA WTCC pontversenyét négy futam után az argentin José María López áll 95 ponttal, megelőzve a csapattárását a francia Sébastien Loeböt (76 pont) és Yvan Muller (57 pont). Michelisz Norbert összetettben a kilencedik helyen áll a magyar futam előtt.

„Nagyon várom már, hogy ismét hazai közönség előtt versenyezhessek. Úgy alakult, hogy az idei első két versenyhétvégén nem jött össze a dobogó, de most is nagy várakozással tekintek a hétvége elé. A súlykompenzációs rendszer és a fejlesztések, melyeket már megkapunk a hazai futamra, remélhetőleg sokat gyorsítanak majd a Hondán. Bízom abban, hogy 2012 után ismét futamgyőzelemért harcolhatunk majd” – mondta Michelisz Norbert, a Zengő Motorport versenyzője

„Michelisz Norbi főszponzoraként és a FIA WTCC magyarországi futamának névadó szponzoraként nagy izgalommal várjuk a hazai versenyt. Vállalatcsoportunk a magyar futamon is megadja Norbinak a kellő lendületet ahhoz, hogy ambícióit követve a legjobbat hozza ki magából a hazai közönség előtt” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.

Visszatekintés:

A 4381 méter hosszú aszfaltcsík eddig minden alkalommal, emlékezetes versenyekkel szolgált mind a közönség, mind a versenyzők számára. Michelisz az eddig megrendezett hazai versenyekből több alkalommal volt pontszerző és ebből három alkalommal állhatott dobogóra. 2011-ben az első futamon másodikként haladt át a célvonalon, 2012-ben pedig a második futamon az ötödik helyről rajtolva nyerte meg a futamot hazai közönsége előtt, 2013-ban pedig az első futamon másodikként intették le. Tavaly sajnos nem állhatott dobogóra (egy 6. és egy 10. hellyel lett gazdagabb), mert az időmérőn az egyik kerékvető akkorát dobott rajta, hogy eltört a lengőkar.

A hétvége programja

2014-05-01, péntek:

15:15 – 15:30 Nagy Futam III. - Helyszín: Várkert Bazár

2014-05-02, szombat

09:00 – 09:30 Szabadedzés

11:30 – 12:00 Szabadedzés

14:30 – 15:30 Időmérő

17:00 - 18:00 Autogramosztás a box előtt a Paddockban

2014-05-03, vasárnap

11:15 – 12:00 Aláírás osztás a VIP Club sátra előtt

13:05 – 14:00 1. futam

14:10 – 15:15 2. futam

17:00 - 18:00 Autogramosztás a box előtt a Paddockban

Hasznos információk:

- Jegyek megvásárolhatók az Osterman Kft irodájában, a www.gpicketshop.com oldalon, a MOL töltőállomásokon és a helyszínen is.

- Hétvégi belépő ára 5900 Ft/fő, vasárnapra 4900 Ft/fő.

- A Paddock jegy ára szombatra 4900 Ft/fő és vasárnapra is 4900 Ft/fő.

- A Paddock területére külön kell megvásárolni a jegyeket és a Paddock jegyek önmagukban nem biztosítanak belépést a versenyre.

- A belépés 13 éves korig ingyenes.

- Május harmadikán, vasárnap ingyenes buszjáratok indulnak az Árpád híd pesti hídfőjétől a Hungaroring főbejáratához.

- A busszal való utazás ingyenes, annak, aki fel tudja mutatni az E-Ticketjét vagy a MOL töltőállomáson vásárolt jegyét.

TOVÁBBI WTCC HÍREK

Michelisz Norbert a Flúgos Futamon2016. március 19. 03:37

Michelisz Norbert a Flúgos Futamon

Michelisz Norbert - 2015 Hungaroring2016. január 13. 12:48

Hivatalos! Michelisz Norbi a gyári Honda versenyzője!

Michelisz Norbi és Zengő Zoltán a 2015-ös privát világbajnoki cím megnyerése után2015. november 27. 23:50

Michelisz Norbi megnyerte a privát bajnoki címet!

Michelisz Norbert, Slovakiaring2015. szeptember 13. 11:42

Michelisz dobogó és kiesés Japánban

Michelisz Norbert2015. szeptember 12. 13:08

Erőből első!

Michelisz Norbert, Slovakiaring2015. július 12. 22:15

Norbi dobogón és akcióban

Michelisz Norbert, Slovakiaring2015. június 24. 09:55

Michelisz Franciaországban száguld tovább!

Michelisz Norbert, Slovakiaring2015. június 22. 09:46

Michelisz: Defekt és nyolcadik hely

Michelisz Norbert2015. június 21. 10:55

Michelisz Norbert: Csalódott, csalódottak vagyunk

Michelisz Norbert2015. június 06. 20:53

Csak a fordított miatt jó helyzetben Michelisz - VIDEÓval

Vissza